Savaria Post
Savaria Post
Tisztelt Érdeklődő,
Véleményem szerint egy cég üzletpolitikáját, illetve metodikáját a cégvezető személye és gondolatai befolyásolják leginkább, ezért engedje meg, hogy személyesen mutassam be eddigi működésünket és cégünk történetét.
Amikor a szórólapok, ingyenes reklámújságok terjesztése elkezdődött Magyarországon, senki nem gondolta volna, hogy ilyen hatékony marketingeszközzé növi ki magát az évek során. A cégek felismerték az ebben rejlő lehetőségeket, mégis szkeptikusak voltak. Számukra a legnagyobb problémát a hiányos, rendszertelen, ellenőrizhetetlen terjesztés jelentette, pedig a szórólap terjesztés lényege az, hogy a szórólap kellő időben, minden postaládába bekerüljön. Ezt a hiányosságot felismerve az ügyfelek maximális kiszolgálására fektetjük a hangsúlyt.
A legfőbb szempont cégünknél a minőség biztosítása, hiszen nem éri el a célját az a szórólap, ami a kukába kerül. Ezt ügyfeleink is értékelik, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a kezdeti szombathelyi, illetve Vas megyei terjesztő hálózatunk napjainkban már Zala megyében, és a soproni régióban is működik. Így a Nyugat-Dunántúl vezető terjesztő hálózatává nőtte ki magát.
Szlogenünk: Maradéktalanul.
Ez szolgáltatási területünk, gondolkodásunk, terjesztésünk minden egyes fázisára igaz. Ügyfeleink igényeit figyelembe vesszük – maradéktalanul. A terjesztés hatékonyságát maximalizáljuk – maradéktalanul, és természetesen betartjuk az írásban és szóban vállalt kötelezettségeinket - maradéktalanul. Számunkra fontos az a szemlélet, hogy csakis az a jó üzlet, ahol mindkét fél jól jár.
Amikor a Savaria Post Kft.-t megalapítottam, nem gondoltam volna, hogy ennyi embernek tudok munkát biztosítani. A szórólap terjesztés nem gépesíthető munka. Számít az itt dolgozók hozzáállása és lojalitása. Üzletpolitikánk összekapcsolódik a dolgozóinkkal szemben támasztott elvárásokkal: minőséget adunk megrendelőinknek, minőséget követelünk terjesztőinktől.
Egy biztos: ügyfeleink reklámra fordított költsége számukra egy befektetés, melyet kötelességünk jól kezelni. Hosszú távon gondolkozunk, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a helyi valamint országos partnereinkkel több éves jó kapcsolatot ápolunk. Az elmúlt évtizedben saját hibánkból nem vesztettünk el munkát.
Hatékonyságunk és minőségünk legfőbb mutatója, hogy az országos multinacionális cégek mellett, a helyi vállalkozások és üzletek 95%-át cégünk szolgálja ki.
A szórólapos marketing véleményem szerint ma az egyik leghatékonyabb ár-érték arányú hirdetési lehetőség. Mindig új formákon, új területi szegmentáláson, újabb variációkon gondolkodunk, hogy a leghatékonyabb marketinget tudjuk biztosítani ügyfeleinknek. Bízom benne, hogy bemutatkozásunk kellő bepillantást nyújtott cégünk üzletpolitikájába.
Kérem lépjen velünk kapcsolatba, hogy Önnek is fellendíthessük az üzletét!
Maradéktalanul
Üdvözlettel:
Szilágyi Gábor
